vénasszonyok nyara

Talán egy kicsit magamról beszélek,
mikor szívem e fényért lelkesül,
végső sugára ez a nyár hevének,
mielőtt még az alkony rámterül.

 
Ez őszi nap a szőlő érlelője,
s piruló alma issza melegét,
e fénytől várok én is új erőre,
magamba szívom forró delejét.

Fáradt szívem csókjától újraéled,
csontomig ér a gyógyító sugár,
talán bölcsebb ez őszbenyúló élet,
s mélyebb, mint volt a tűzitalú nyár.

 
Vénasszonyok nyarának is becézik
ez őszi fényt, mely édes, mint a méz,
mintha tündérek ujjai sodornák
aranyszálait,
ettől oly mesés.

 
Kiket zord évek vad vihardúlása
oly sokszor vert, legyen miénk a fény,
hadd üljön meg, mint szemtek glóriája
öreg anyók fáradt ezüst fején.

 
„Arany palást borítsa gyenge vállunk,
mely görnyedez, mint gyümölcstől a fák.
Legyen az ősz szebb, mint volt ifjúságunk.
Ez jár nekünk, ugye, kis őszanyák.”
Várnai Zseni