ma egész nap egy egy-személyes irodaiszobában töltöttem. ezzel kapva lehetöséget arra, hogy végre elkészíthessek egy hónapok óta halogatott vagy inkább halogatódott? munkát. ha jobban belegondolok, összesen olyan tíz hónapot sikerült halogatni egy elég kellemetlen dolgot. tipikusan az az eset, amikor az ügyféllel már a legeslegelsö találkozás és munka is vacakul sült el, aztán ami következett, az mind csak rosszabbá tette a helyzetet. az egészet javítani kellett volna, plusz új munka is esedékes volt az ügyféllel, ha tudtam volna mikor idöt szakítani rá. mert azt végig tudtam, hogy idöt kell majd rá szánnom valamikor rendesen. de hát ha egyszer annyi minden más határidös munkát kellett csinálnom. nem beszélve a mindennapi teendökröl, a két kollégáról, akik az éven váltottak – én meg maradtam és igyekeztem fenntartani a látszatot, hogy azért nagyjából legalábbis a legfontosabbakat valahogy csak megoldjuk megoldom.
ma eljött a pillanat, amikor ez csak úgy érhetö el, hogy igenis ejtem az összes napi, és egyéb fontos teendöket és csak ezzel AZ üggyel foglalkozom. akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égböl. ennek folyományaként a mai napot úgymond zárt ajtók mögött, telefon, e-mail meg minden egyéb zavaró tényezö nélkül töltöttem. sikerült is a legnagyobb részt elkészíteni, de azért maradt holnapra is rajta tennivaló. ez van, úgymond holnap is irodán kivül leszek.
p.s. jó érzés volt estefelé a fenti képet látni magam elött. mondjuk nem potyogott semmi/ senki.
ti mondtátok, én válaszoltam....