ma délután egy nagy sétát tettünk az elba partján. ha már egyszer ez a blog neve, nem hagyhatom ki, hogy mutassak pár aktuális képet az elbáról és elmaradhatatlan tartozékairól.
Posts Tagged ‘hamburg
23
máj
10
elbán innen…
29
ápr
10
ki a kicsit nem becsüli
mondtam már, hogy szeretem ezt a várost? ha éppen nem esik és nincs nyirkos hideg, akkor a világ legcsodálatosabb városa. nem kicsi, de még éppen átlátható, kiváló a tömegközlekedés, mindenhova gyorsan el lehet jutni max. jó egy órán belül. a város sok színü, etnikailag, építészetileg, a helyiek toleránsak a máshonnan jöttekkel szemben. mondjuk azt azért szeretik, hogy ha a máshonnan jött beszéli a német nyelvet. nem muszáj tökéletesen, de azért látszódjon, hogy igyekszik. az sem baj, ha nem látszik rajta a bevándorlón, hogy nem törzsgyökeres német szöke kékszemüek elönyben. tény, hogy ha nem lennének a bevándorlók a város lélekszáma csökkenö tendenciát mutatna. így csak a szingli-háztartások száma nö.
a korrektséget is nagyon szeretik mármint a helyiek. pl. ha már az ember fia leköt egy szerzödést az ügyfélnek, elöfordulhat, hogy rosszul veszi az ügyfél, ha a tízéves szerzödés futamideje alatt rosszabbul jár, mintha egy konkurenssel szerzödött volna. még akkor is nehéz meggyözni öket, ha a veszteség tíz év távlatában kb. 20 eurót tesz ki. ki a kicsit nem becsüli….
csak mondjuk nem tudom, hol van az megírva, hogy a piacon lévö összes ajánlatot össze kell hasonlítani és abból a legeslegoptimálisabbat kiválasztani. pedig alapból sok jogszabályt olvastam már életemben. persze az is lehet, hogy valamilyen hintertüpfingeni bíróság döntött így. amit ugye illene ismernem.
09
jan
10
az utcán – auf der strasse
“néha furcsa hangulatban, az utcát járom egymagamban”
ma egész nap egy egy-személyes irodaiszobában töltöttem. ezzel kapva lehetöséget arra, hogy végre elkészíthessek egy hónapok óta halogatott vagy inkább halogatódott? munkát. ha jobban belegondolok, összesen olyan tíz hónapot sikerült halogatni egy elég kellemetlen dolgot. tipikusan az az eset, amikor az ügyféllel már a legeslegelsö találkozás és munka is vacakul sült el, aztán ami következett, az mind csak rosszabbá tette a helyzetet. az egészet javítani kellett volna, plusz új munka is esedékes volt az ügyféllel, ha tudtam volna mikor idöt szakítani rá. mert azt végig tudtam, hogy idöt kell majd rá szánnom valamikor rendesen. de hát ha egyszer annyi minden más határidös munkát kellett csinálnom. nem beszélve a mindennapi teendökröl, a két kollégáról, akik az éven váltottak – én meg maradtam és igyekeztem fenntartani a látszatot, hogy azért nagyjából legalábbis a legfontosabbakat valahogy csak megoldjuk megoldom.
ma eljött a pillanat, amikor ez csak úgy érhetö el, hogy igenis ejtem az összes napi, és egyéb fontos teendöket és csak ezzel AZ üggyel foglalkozom. akkor is, ha cigánygyerekek potyognak az égböl. ennek folyományaként a mai napot úgymond zárt ajtók mögött, telefon, e-mail meg minden egyéb zavaró tényezö nélkül töltöttem. sikerült is a legnagyobb részt elkészíteni, de azért maradt holnapra is rajta tennivaló. ez van, úgymond holnap is irodán kivül leszek.
p.s. jó érzés volt estefelé a fenti képet látni magam elött. mondjuk nem potyogott semmi/ senki.
es hamburg egyik nagyon kellemes velejárója, hogy a város különbözö részeiben több nagy park is van, ahová akárhol is lakik az ember, gyorsan el tud jutni.
a mai napfényes és kifejezetten meleg (13°C) öszi napon elkerekeztünk egy tölünk kb. 5 km-re fekvö parkba, amelynek neve: niendorfer gehege. több órát lehet több féle-fajta úton (erdei, mezei) sétálni, anélkül, hogy az ember a civilizáció mindenféle zajait hallaná. egyetlen kivétellel: mivel sajnos a repülötér közelében fekszik, a stratoló repülögépek minden másodika az ember feje fölött száll el. úgy látszik, semmi sem lehet tökéletes. mondjuk van abban is valami, ha az öszi kék égen, a színes fák felett majdhogynem teljes nagyságában elhúz egy repülögép. ha némán húzna el, még egy kicsit szebb lenne… a müszaki érdekeltségüek kedvéért elárulom, hogy lesz egyébként majd repülös kép is…
11
nov
09
hauptbahnhof
wenn der tag so stressig war, ist es um so schöner, am abend, das büro verlassend so einen anblick zu haben. die beleuchtete treppe ist mir gestern zum ersten mal aufgefallen. ich fand sie so schön und fragte mich, ob sie schon immer da war? heute abend bin ich extra daran vorbei gegangen. und: sie war wieder beleuchtet.
ich habe zwar meine kamera dabei gehabt, das stativ mit mir zur arbeit zu tragen, wäre aber doch ein wenig aufwendig, daher war ich gezwungen, das foto aus der freien hand zu schießen…
ti mondtátok, én válaszoltam....